Pünkösdi kilenced
A Karizmatikus Megújulás korábbi nemzetközi vezetése, az ICCRS, pontosan 20 évvel ezelőtt adott ki egy olyam imalapot, ami a Pünkösd kilencedére ajánlott egy-egy szándékot.
Azóta sok új szempont került előtérbe. Az NSZB tagjaival együtt jónak láttuk, hogy újat írjunk, amit hasonló formátumban szerkesztettünk meg, mint amit eddig korábban láthattatok.
Bíztatunk titeket, hogy imaestjeiteken, közösségi alkalmaitokon, és személyes imáitokban vegyétek figyelembe. Minden szándékhoz, több aspektus is tartozik, amit megerősít 3 igeszakasz. Ajánljuk nektek, hogy imádkozzatok velük a megadott napon. Kérünk titeket, hogy továbbítsátok közösségeitek számára, illetve plébánitok tagjainak, lehetőleg a plébánossal együttműködve.