Karizmatikus sátor a Váci Egyházmegye jubileumi ünnepén

Olvassátok szeretettel Vincze Béláné Zsuzsi beszámolóját!

“A Váci Egyházmegye 1000 éves évfordulójára három éven át készültünk. Jelmondata: "Együtt építjük!". Ennek lezárása, koronája volt a szeptember 19-i jubileumi nap Vácon a Székesegyházban, a Püspöki Palotában és környékén, ahol különböző felnőtt és gyerek programokkal várt az Egyházmegye minden érdeklődőt.

A Palota körül felállított sátrakban bemutatkozhattak az egyházmegyei intézmények, szakpasztorációk, közösségek. Így képviselhettük a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulást (MKKM), ahol a Szövetségünk váci egyházmegyés közösségei bemutatkozhattak, szolgálhattak.

Beszélgetés, gyerekfoglalkozás a sátornál, dicsőítés, közbenjáró imaszolgálat a kápolnában. Teljesen új volt ez mindannyiunk számára, mégis a Szentlélek vezetésével mindenki megtalálta a neki való feladatot. Helyi közösségünk, a Názáret Karizmatikus Közösség apraja-nagyja megjelent a nap folyamán. A gyerekek is láthatóan jól érezték magukat más gyerekekkel, fogadott testvérekként játszottak együtt. Mivel öt másik közösségből is jöttek szolgálni, így a helyiek felszabadultak, volt idejük közösségépítésre és körülnézésre.

15 órakor Marton Zsolt megyéspüspök atya az egyházmegye papságának koncelebrálásával mutatta be az ünnepi szentmisét. Este pedig az egyházmegye 1000 éves történetét bemutató "Együtt építjük!" című misztériumjátékot 32 plébániai közösségből több mint 500 szereplő keltette életre. Érezhetően áldott volt az egész nap! Dicsőség és hála Istennek!

Csodálatos volt megélni, hogy Istent közvetíthettük egymás és mások felé, és együtt indíthattuk a következő 1000 évet - ISTENNEL!”

Next
Next

Személyes beszámoló a Közbenjáró képzésről