Ünnepi interjú Katona István atyával

„Boldogok, akik házadban laknak”/ 84.zs./ hiszen az interjú helyszíne a nevezetes Emmausz Ház itt Budapesten, katolikus karizmatikus imacsoportok közösségi háza.

Kedves István atya, engedd meg ebben a ritka szép jubileumi évedben, pappá szentelésed 60.évében, hogy közelebbről csodálhassuk életed útját és Isten tetteit benned és általad! Boldog vagy István atya? Nem bántad meg, hogy pap lettél?

Köszönöm a kérdést! Igen, boldog vagyok! Nem bántam meg, sőt egyre nagyobb hálával köszönöm meg az Úrnak, hogy kiválasztott erre a gyönyörű hivatásra! Azóta is újra és újra megköszönöm, hogy szeret engem és szolgálhatom Őt! Igen, te is elmondhatod, hogy „nagyot tett velem a hatalmas,” hiszen olyan neved van Magyarországon, mint nagyon kevés papnak! Ehhez csak annyit mondanék, hogy én az égvilágon semmit nem tettem, mindent az Úr kegyelmének köszönhetek! Tulajdonképpen fokról-fokra Ő vezetett engem, hogy mikor milyen irányban szolgáljam Őt az emberekben. Hány évesen és hogyan kaptad a hivatásod? 15 éves voltam, amikor egyszer olvastam a szentek életében, hogy milyen csodálatos volt az, mikor az Úr meghívta őket, ők pedig teljes szívvel átadták magukat az Ő szolgálatára. Ekkor éreztem egy belső hangot, hogy milyen szép ez a hivatás és nekem is ezen az úton kellene járni! Ez egy olyan élményszerű megszólítás volt és így attól kezdve elindultam ezen az úton, bár nem volt jó fellépésem, kicsit zárkózott voltam kamaszként és lehetetlennek tartottam, hogy emberek elé álljak prédikálni,- de aztán mégis azt gondoltam, hogy csak rá kell majd hagyatkoznom Jézus kegyelmére…

A szüleid hogyan fogadták az elhatározásodat?

Azt gondolták, hogy „majd kiheveri ezt a döntését…” Én azonban Jézust választottam. Esztergomban szenteltek pappá 1964-ben. A mottóm:

„ A LÉLEK AZ, AMI ÉLTET, A TEST NEM HASZNÁL SEMMIT”(Jn.6/63)

Úgy emlékszem, 1967-ben kerültél a Batthyány térre a Szt. Anna templomba, mint káplán. Már akkor is nagy evangelizációs tűz égett a lelkedben, amely aztán nyáron elvitt téged a hegyekbe kis ifjúsági csapattal lelkigyakorlatozni. Hogyan is történt ez?

Tulajdonképpen meg kell említeni Alberti Árpádot és Balázs Bélát, ők évfolyamtársaim voltak. A Szeminárium utolsó évében beszéltek nekem a Regnum Marianumról és javasolták, hogy én is ezen az úton tervezzem a jövőt. Így örömmel kapcsolódtam hozzájuk! A szentelések után létrejöttek az „atyagyűlések,” ahol néhányan ott voltak a Regnumból. Elmondták, hogy ez nem egy veszélytelen ügy, börtön is lehet belőle! Gondoltam:”hát akkor annál inkább indulok ezen az úton, ha áldozatokat is igényel, hiszen Jézusért akartam mindent megtenni! Évente mentünk nyáron hittanosokkal táborozni. Ahogy később megtudtam, a nyomozók lefotóztak minket az állomáson, ahogy hátizsákkal indulunk, de nem csaptak le rögtön, csak 2-3 év után! Hát így kerültem börtönbe a Gyűjtő fogházba 1971-ben.

Mennyi időt voltál börtönben és mi adott erőt, hogy el tudd viselni?

„18 hónapot töltöttem börtönben. A Regnumban volt egy olyan tűz, egy olyan ősegyházi lendület, hogy most tegyünk meg mindent, mert nagyon nagy az ifjúság hitbeli elszegényedése. Vissza kell őket vezetni Jézushoz! Ez az öröm, mint a Szentlélek ajándéka segített kitartani a börtönben keserűség nélkül. Amikor lehetett, rendszeresen miséztem is, a mazsola nedvével…Elég zsúfoltan voltunk, négyen egy cellában. Hívő emberek voltak ugyan, de nem gyakorolták a vallásukat. Elfogadóak voltunk egymáshoz, soha nem volt veszekedés.”

1972 december 31.-n amnesztiával való szabadulásod után, ismét visszatérhettél a Szt. Anna plébániára, majd 1975-ben a Szt. Rita kápolnába helyeztek. A Pesti Ferences templomba 1977 januárban kerültél. Emlékszem, alig vártuk a kedd esti szépséges gregorián szentmiséket, amelyeket te tartottál és gyakorlatias prédikációkat mondtál.

Akkoriban a 70-s években Dr Bucsi László és Suló Lajos atya, voltak a kollégáim. Horváth Richárd a templomigazgató teljesen elzárt életet élt az első emeleten, nem vett részt a pasztorációban sem, nem is nagyon találkoztunk, nem volt közös ebéd sem. Ő az Elnöki Tanács tagja volt, a Katolikus Szó c. újság főszerkesztője, a Hazafias Népfront Elnöke és országgyűlési képviselő. Vele nem volt személyes kapcsolatom. A 60-s években a pápa döntést hozott: a papoknak le kell mondaniuk politikai szerepvállalásaikról. Sajnos voltak, akik nem mondtak le. Ezért nem is misézett a templomban.

A templom mindig telve volt, kedvelték a hívek ezt a helyet. Évente kb.50 keresztelő volt. Hitoktatás is volt a templom melletti nagy teremben: Suló Lajos atya egyszerű, szerény ember,-a kisebb gyerekeket tanította és ő készített föl elsőáldozásra is, rengetegen voltak, én pedig a középiskolásokkal foglalkoztam. Gyóntatás a zsúfolt gyóntatóhelységben volt 6 gyóntatószékkel és a folyosón is. Bucsi atya karnagy, egyházzenész ünnepeken nagy oratórikus műveket szólaltatott meg zenekarával Ezrek hallgatták! A szemináriumban is tanított egyházzenét. 1991-ig, távozásáig volt templomigazgató. Rendszeresen voltak triduumok és lelkigyakorlatok nagy ünnepek előtt, meghívott előadókkal. Barsi Balázs atya évtizedekig jött adventben és nagyböjtben konferencia beszédeket adni. Ezen kívül Bolberitz Pál prof. minden hétfő este a templomban tanított, (még régebben Kozma Imre atya), aztán a ferencesek visszatérte (1991) után csütörtök esténként Bánk atya is tanított hosszú évekig. Telve volt a templom hívekkel. Itt szolgált Kolos atya is, Kálmán atya volt a tartományfőnök. A „karizmatikus” elsőszombati misék 1991-től kezdődtek, tulajdonképpen egy kis félreértés folytán. Csongor atyától –akkor ő volt a templomigazgató,- kértem először engedélyt, hogy tarthassak itt ilyen karizmatikus szentmisét. Meg is adta az engedélyt. Aztán később derült ki, hogy ő azt hitte, hogy csak egy alkalomról van szó, de nem szólt miatta….Három évtized lett belőle… 2000 szeptemberében lettem 60 éves és akkor kérve nyugdíjazásomat kellett innen elmennem. Akkor jöttem ide az Emmausz házba.

István atya, mikor és hogyan találkoztál élményszerűen a Szentlélekkel?

A Szentlélekkel való találkozásom összefügg egy takarító hölggyel, aki akkor részesült a Szentlélek örömében és ujjongva mesélte, hogy mennyire átalakult a hitélete, imádsága… Elcsodálkoztam rajta. Akkor elolvastam Suenens bíboros könyvét: az „Új Pünkösd”-t. Ezután nagy vágyat éreztem arra, hogy jó lenne a leírtakat közösségben is megvalósítani! Így egy alkalommal fölvetettem, kértem az egyik csoportban, akikkel rendszeresen imádkoztam itt a Ferenceseknél, hogy imádkozzanak értem is, hogy én is megkapjam ezt az ajándékot! Ekkor imádkoztak értem buzgón és odaadóan. Az ima alatt átéltem és megkaptam egy hatalmas belső örömet és hálát…. Attól kezdve elindultam ezen az úton. - Ez az imacsoport alakult 1979-ben karizmatikus csoporttá. - Nyári szabadságom alatt meglátogattam egy pécsi imacsoportot (Neményi Kláriékat) így ők is imádkoztak értem, hogy növekedhessem a Szentlélekben. Ez a két imatalálkozó megerősítette bennem, hogy ez az Egyház tavasza, jövője! Ezen az úton kell haladni, ezt másoknak is tovább kell adni! Nagyon nagy örömmel éltem meg a papi tevékenységet, akár a gyóntatást is több órán át, akár a szentmisét is! Sokszor alig tudom befejezni a nagy öröm miatt, mert annyira átélem, hogy Jézus itt van velünk, szeret minket és törődik velünk!

István atya a 80-as években már több imacsoportot hoztál létre itt és vidéken is, majd megalapítottad az Emmausz közösséget, arra alapozva, hogy Jézus ma is újjá alakíthatja az útjukon szomorú szívvel járókat. A 90-s évektől már szemináriumokat is kezdtél szervezni!

Igen, ahhoz, hogy a Szentlélek mozgalomszerűen is terjedjen, csoportokat, szemináriumokat kellett alapítani. Amerikai irodalom (New Covenant) tanulmányozása után láttam, mennyire fontos, hogy rendszeres hitbeli támogatást kapjon az, aki megújult a Szentlélekben. Ilyen amerikai mintára alapítottam a Marana Tha c.újságot (1989) és a szemináriumokat, az összejöveteleket, meg az országos találkozókat. A vidéki karizmatikus vezetőket is össze kellett fogni. Így jött létre egy kis csoport 15-20 fővel. Havonta találkoztunk és hallgattuk dr. Kovács Gábor atya előadásait, melyek mélyítették, megalapozták ezt a lelkiséget. Ebből a kis csoportból fejlődött ki egy idő után a „Nemzeti Szolgáló Bizottság.” Ennek vezetője Katona István atya volt 1990-1998-ig. Szeretném kidomborítani, milyen nagy segítséget nyújtott Kemenes Gábor atya és a Marik házaspár, így együttes munkával tudtuk a találkozókat megszervezni. Ezért 1991-től évenként létrejöhettek az Országos Karizmatikus Találkozók 7-8 ezer résztvevővel különféle stadionokban. 1990-ben István atya létrehozta a Marana Tha Alapítványt így, mint kiadó több száz karizmatikus könyvet adott ki és szemináriumokat tudott szervezni. Megjelentette a „sárga”, majd a „zöld” énekeskönyvet, saját énekekkel, 5-6 kiadást ért meg, majd audió és videó kazettákat is. Ezek az egész országban elterjedtek.

A „Szentlélek szemináriumok” témái: Mit jelent a megváltás, mit jelent Jézust befogadni, mit jelentenek a karizmák és mit jelent ezeket a gyakorlati életbe átültetni, hogy az emberek megtalálják életük értelmét és célját. Később aztán született a „Gyógyító szeminárium,” mert az embereknek sokszor lelki sérülései, fájdalmai vannak, így nem tudják a Szentlélek ajándékait hosszabb távon hordozni, ezért ezeket gyógyítani kell, hogy minél nagyobb lehessen majd az önátadásuk Istennek. A környékbeli templomokban, sokszor gimnáziumok dísztermeiben találtam helyet a nagy létszámú csoportok (100-150 fő) részére. Később „Szabadító szemináriumok” is létrejöttek a különféle démoni támadásoktól való megszabadulásra.

Van-e esetleg különleges emléked megtérésről, gyógyulásról?

Nagyon nehéz így számszerűsíteni, mert szemináriumokban nincs mind a 100-150 emberrel közvetlen kapcsolatom, de akik pl. gyógyító szemináriumban a Szentlélek áldásában részesültek, azok a megtérés útjára tértek. Ezt lehetett látni, hiszen a templomokban megnövekedett a hívő közösség létszáma. Egyszer egy klinikára hívtak halálán lévő beteg asszonyhoz. Az orvos azt mondta, már úgy sem ér semmit, de menjek csak be hozzá. Én megkentem a szentkenettel és imádkoztam érte. Egy hét múlva pedig meglepődve láttam, hogy a szentmisén jön velem szembe, szentáldozáshoz járul. Visszakapta az egészségét! Teljesen megdöbbentem! Nagy hálát adtam az Úrnak, hogy ilyen módon is használt engem!

Milyen a kapcsolatod Máriával?

Valójában a Regnum Marianumban mélyült el a Mária tiszteletem, hiszen Őt, mint lelki Édesanyát a Regnum rendszeresen szemünk elé állította. A megújulással kapcsolatban is, Ő, mint a Szentlélek mátkája, még inkább bevonult mindennapi életembe. Naponta imádkozom a rózsafűzért. Úgy tekintek rá, mint aki példaképem Jézus követésében. Kérem is, hogy segítségével még inkább jó szolgája lehessek szent Fiának!

István atya, ugye ezekben az években több könyvet is írtál?

Igen. Összesen 15 könyvre emlékszem. Ez imagyűjteményt is jelent, másrészt tanúságtételeket szerettem volna minél inkább terjeszteni, először az itteni közösség részére, aztán Erdélybe is, hiszen oda is átjutott a szemináriumok gyakorlata. Főleg azokat a könyveket említeném, melyekben a Szentlélek munkáját, szeretetét és a Szentlélekben megújult emberek örömét foglaltam össze. Általában 200-250 oldalas könyvekről van szó.

Az utóbbi években is vannak-e még csoportjaid, van-e itt élet?

Igen! 17 különféle imacsoport működik itt a közösségi házban, heti rendszerességgel találkozunk. Az alkalmak örömteli dicsőítéssel kezdődnek. Szentírásolvasás, erről megosztás, egymásért való ima, hálaadás a jellemző.

Hogyan lehet ide bejutni?

Elsősorban a szemináriumokon keresztül, mert akkor ajánlom fel a résztvevőknek, hogy aki még tovább szeretne mélyülni a hitben, akkor erre itt van lehetőség! Ebben az évben nem volt szeminárium a betegségem miatt, de ha jobban leszek, tervezem főként a gyógyító és szabadító szemináriumokat, mert nagyon sok embernek szüksége van belső gyógyulásra, lelki erőre, a társadalmi problémák, feszültségek, zavaros helyzetek miatt is. Ezért gondolom, hogy ezt tovább kell folytatni!

István atya 2014-ben megkapta a „Hit pajzsa” kitüntetést, majd később egyházi elismerésként Esztergomban a tiszteletbeli kanonok címet is. István atya most idős korában is folytatja a könyvkiadást, és évente kétszer szemináriumok vezetését és lelkigyakorlatok tartását. A Közösségi Ház nagy lelki központtá vált Isten dicsőségére.

Most hálás köszönettel ezért a Szentlélek vezette életútért kívánunk áldott és boldog jubileumi ünneplést 2024 június 28.-n a földön és mennyben is!

/ Fejér M. Klára SSS /